Korábban már bemutattuk a csapatot, most pedig szeretnénk a versenyt picit körbejárni.
Fehér szalag
2024. július 13-án rendezték meg a Balatonon a Fehér Szalag Vitorlásversenyt.
A FlottaMan által is támogatott Vízipók csapat versenybeszámolója olvasható alább.
252 hajó indult el, fél órás különbséggel. 09:00-kor elindultak a klasszikus fából készült cirkálók és 09:30-kor indultak a többiek, Mi is.
Sikerült a rajtvonalon egy olyan helyet találnunk ahol nagyon kevés hajó volt körülöttünk. Ez nagyon fontos a rajtnál mert tiszta szélben lehet ilyenkor elrajtolni, amikor nem takar senki senkit.
A mi pici hajónk, aminek az árbóca is kisebb, mint a többi hajóé és ebben az esetben, ha jön egy nagyobb hajó az elvenné tőlünk a hajtóerőt, a friss szelet. Sikerült megúsznunk ezt a rossz szituációt és nagyon jól elrajtoltunk.
Krajcban kellett haladnunk Balatonkeneséig, ott volt az első forduló. A szél egy ideig, nagyjából szemből fújt Kenese felől, majd úgy fordult, hogy Fűzfő felől kezdett fújni. A szél olyan fordulatot írt le nekünk, ami nagyban segített, hogy aztán igazítás és forduló nélkül tudtunk menni Kenese felé.
Körülbelül 5-6 csomó sebességgel haladtunk és igazából csak a nagyon gyors és modern hajók voltak előttünk. Elégedetten vettük a bóját, ahol hátszélvitorlát (bliszter) bontottunk és így fordultunk rá a Siófoki bójára. A 3. bója Tihánynál volt és ugye Balatonfüredre kellett visszaérni. Tehát Siófok felé blisztereztünk, de sajnos féltávnál kezdett elfogyni a hajtóerő, kezdett elállni a szél. A mezőny és mi is egyre lassultunk míg aztán teljesen elállt a szél. Körülbelül 30 percet álltunk egy helyben. Egy génuát (orrvitorla) húztunk mely sokkal könnyebb felveszi azt a minimális szelet, ami ilyenkor esetleg érkezhet. Általában a szél nem onnan fog jönni ahol elállt, hanem valahonnan egészen másfelől. Lassan lassan elindultunk, és haladtunk tovább, majd a siófoki kaput is eredményesen vettük.
A szél erősödött és átváltottunk a nagy génuáról a hátszélvitorlára és kialakult egy nagyon kellemes és jól vitorlázható szélben, 6-8 hajót is megelőzve haladtunk Tihany felé. Amikor az utolsó bójához értünk nagyon gyorsan lehúztuk a hátszélvitorlát és viszonylag éles menetben futottunk be Balatonfüredre 16:16 perckor.
Élvezetes volt, jó volt. 252 indulóból 75.-ként futottunk be. Alapvetően elégedettek lehetünk és vagyunk is.
56. Kékszalag
2024. július 18-án, rendezték meg az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat!
A FlottaMan által is támogatott Vízipók csapat versenybeszámolója olvasható alább.
Kiváló rajt, az Északi oldat választva de nem teljesen a part mellett igyekezvén Kenese felé, irányra vitorlázni. A fűzfői öbölből érkező frissülés jókor segített a már, már elfogyó szélnek.
Az első 100 – ban vettük a kenesei terelő bójákat. Hátszél vitorlára (bliszter) váltva egy – a mezőny nagy részétől eltérő – inkább a déli parthoz közelebbi utat választottunk. Közeledve Siófokhoz sajnos nagyon legyengült a szél, szenvedett mindenki, mi szerencsére nagyon elöl. Bejött az alternatív útvonal 65. helyen – soha ilyen elöl – mentünk át a siófoki kapun. Továbbra is araszolva Tihany felé, jó volt látni magunk mögött kilométerekkel mögöttünk lévő majd 500 hajót. Elvégeztük a munka nehezét csak tartanunk kell a helyet – gondolhattuk – .
Azonban mindig van egy csavar. Ahogy szinte soha, most a várva várt szél hátulról jött és Tihanyhoz érve gyakorlatilag teljesen összefújta a mezőnyt semmissé téve az addig felépített előnyünket. Több mint 400 hajó esett be egyszerre a szorosba. A kompok megálltak, a káosz tetőfokon. A mi kis vitorlásunk semmi szelet nem kapott a nagy 2x, 3x nagyobb árbócok között. Megdöbbentő de a 486. helyen találtuk magunkat 1,5 óra leforgása után.
Az elkeseredés dacot váltott ki. A mezőny az északi oldalt választva indult Keszthely felé, mi a déli parthoz közelebbi úton próbáltuk meg a lehetetlent. Persze jött a szél, mindenki hátszélvitorlázva robogott, velünk együtt. Minden rutint bedobva és a hajót maximumon hajtva még a teljes sötétedés előtt előtt látjuk, kicsit gyorsabbak vagyunk megint a legtöbb versenytársnál.
Boglár – Fonyód 50 perc. Szinte repülünk. A Szigligeti öbölben kellett csak levenni a hátszélvitorlát, innen már elérhető közelségben Keszthely. A fordítónál tudjuk meg, hogy majd 300 hajót előztünk vissza, 196. helyen fordulunk. Nehéz a keszthelyi öböl de Györök után megjön a szél. Tihany felől egy 15 – 20 csomó közötti erős szél nagy hullámokkal. Krajc, azaz széllel szembeni tikk-takk innen végig. Az erre a szélre tervezett cirkálók ugyan “megesznek” bennünket, de mindenki más ellen egész jól tartjuk magunkat.
Péntek 10 óra után néhány perccel futunk be a 216 helyen. Keserédes az élmény. Szinte már a szánkban volt a cukorka de a végén “csak” egy nagyon is átlagos eredmény jött ki a sok készülődés ellenére.
Mindig tanulságos és mindig meglepetésekkel teli a Balaton “nagy” versenye!
Ilyen volt az egyik legkisebb hajóval a Kékszalag!
Olvasd át a többi írásunk is ezen a linken.
Amennyiben tetszett a cikk, nyomj egy like-ot és oszd meg a Facebookon és/vagy a LinkedIn-en. Köszi.
Óvatosan az utakon!